Knósszosz

Helyi elnevezésΑνάκτορο της Κνωσού
ElhelyezkedésKnossos, Görögország

Knósszosz Kréta legnagyobb bronzkori épületegyüttese, feltételezhetően az egykori Minószi civilizáció vallási és politikai központja, a mai Heraklion közelében.

Krétán, az Égei-tenger déli végében elnyúló szigetek legnagyobbikán, már a neolitikumtól megjelentek a valószínűleg Észak-Afrikából származó pelaszgok, majd i. e. 2600 körül érkeztek a bronzkori prehellén civilizációt képviselő anatóliai telepesek. Több mint ezer évig tartó kulturális fejlődés nyomán Kréta lett a mediterrán térség tengeri kereskedelmének legjelentősebb résztvevője. Kréta szigetén több város is volt, és ezek között néhányban – Knósszosz, Phaisztosz, Malia – i. e. 2000-1600 között pompás paloták épültek. Ezeket többször lerombolták a szigetre jellemző földrengések, de mindig újjáépítették őket. A sziget északi partjától hat kilométerre, a Kephala domb csúcsán és keleti lejtőjén fejlődött ki a Knósszosz nevű gazdag város, ahol a település fénykorában 50 000 ember élt.

Címkék KastélyPalota
Letöltés Letöltés Továbbiak
Heraklion: City Highlights with a Private Driver legalacsonyabb ár 244 USD
Jegyfoglalás

Több információ és kapcsolat

Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Knósszosz

Cím Κνωσσός 71500, Greece

Koordináták 35°17'53.087" N 25°9'46.61" E

Túrák és programok: Knósszosz

Heraklion: City Highlights with a Private Driver

Mobil voucher
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 244 USD

Knossos Palace and Heraklion Town: Private Guided Tour

Mobil voucher
Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 426 USD

Knossos Palace: Private Guided Tour with Skip-The-Line Entry

Mobil voucher
Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 110 USD

Sygic Travel - Útikalauz a zsebében

Töltse le ingyenesen, és tervezze meg utazásait könnyedén
Vagy csak keressen rá a Sygic Travel kifejezésre az App Store-ban vagy a Google Play-ben.
Sygic Travel Maps A világ első, utazóknak térkép alkalmazás készített
App használata Most nem