A Pál utcai fiúk

Helyi elnevezésPál utcai fiúk szobra
ElhelyezkedésCorvin-negyed, Budapest, Deutschland

A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc ifjúsági regénye. Első közlése 1906-ban, a Tanulók Lapja című ifjúsági folyóiratban folytatásokban történt. Könyvalakban először a Franklin-Társulatnál jelent meg, 1907-ben. Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb regény, kötelező olvasmány általános iskola ötödik osztályában. Külföldön a legismertebb magyar regény: számtalan nyelvre lefordították, sok országban kötelező vagy ajánlott iskolai olvasmány. A könyv máig ható nemzetközi népszerűsége arról tanúskodik, hogy olvasói szerint örök élethelyzetekről szól, bárhol, bármikor történhetett volna.

A regény főszereplői – Áts Feri, Boka János, Geréb Dezső, Nemecsek Ernő – olyan karakteres emberi viselkedési mintákat mutatnak, amelyeket a név puszta említése felidéz, és a könyv annyira ismert, hogy ezeket a neveket gyakran használják emberi jellemek tömör leírására. A szereplők nevén kívül fogalommá váltak a regényből például a „gittegylet”, az „einstand” vagy a „grund” szavak is.

Címkék BronzMűalkotásSzobor
Letöltés Letöltés Továbbiak
Budapest: The Great Synagogue Skip the Line Ticket legalacsonyabb ár 31 USD
Jegyfoglalás

Több információ és kapcsolat

Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Pál_utcai_fiúk

Cím 11 Práter utca, Budapest 1083, Hungary

Koordináták 47°29'12.114" N 19°4'20.11" E

Túrák és programok: A Pál utcai fiúk

Budapest: The Great Synagogue Skip the Line Ticket

Bestseller
Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 31 USD

Budapest: Full-Day Gellért Spa Ticket

Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 46 USD

Hungary: Szentendre Retro Design Center Entry Ticket

Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 10 USD

Sygic Travel - Útikalauz a zsebében

Töltse le ingyenesen, és tervezze meg utazásait könnyedén
Vagy csak keressen rá a Sygic Travel kifejezésre az App Store-ban vagy a Google Play-ben.
Sygic Travel Maps A világ első, utazóknak térkép alkalmazás készített
App használata Most nem