Héttorony

Helyi elnevezésYedikule Zindanları
ElhelyezkedésIsztambul, Türkiye

A Héttorony, Konstantinápolynak délnyugati szomszédságában, a Márvány-tenger partján fekvő, romlásnak indult erőd; hét tornyából hat teljesen leomlott, illetve lebontották. A legrégibb torony már az ókorban állott, és oly régi, mint Bizánc; Theodosius római császár kettőt építtetett mellé, és a három tornyot kőfallal vetette körül. Később még 4 tornyot építettek, és innen kapta a toronycsoport az elnevezését.

II. Mohamed Konstantinápoly elfoglalása után kijavíttatta a tornyokat, és nagy erőddé alakíttatta azokat, amely a janicsárok szállásaként, majd állambörtönül szolgált. Az idő és a földrengés a hét toronyból csak hármat kímélt meg; az 1768-as földrengéskor további kettő omlott össze és csak egy maradt fenn, a 200 lábnyi magas, úgynevezett Vértorony, amelybe azelőtt az államfoglyokat, a külföldi hatalmak képviselőit és az előkelőbb származású hadifoglyokat zárták el. Később restaurálták, és ma szinte teljes egészében helyreállították.

Címkék ErődKastély
Letöltés Letöltés Továbbiak
Istanbul: Hidden Spots & Mihrimah Sultan Mosque Day Trip legalacsonyabb ár 49 USD
Jegyfoglalás

Több információ és kapcsolat

Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Héttorony

Cím Yedikule Mh. 34107 Fatih, Istanbul,Turkey

Koordináták 40°59'37.705" N 28°55'22.302" E

Túrák és programok: Héttorony

Istanbul: Hidden Spots & Mihrimah Sultan Mosque Day Trip

Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 49 USD

Sygic Travel - Útikalauz a zsebében

Töltse le ingyenesen, és tervezze meg utazásait könnyedén
Vagy csak keressen rá a Sygic Travel kifejezésre az App Store-ban vagy a Google Play-ben.
Sygic Travel Maps A világ első, utazóknak térkép alkalmazás készített
App használata Most nem