Il Redentore

Helyi elnevezésChiesa del Redentore
ElhelyezkedésGiudecca, Velence, Olaszország

Az Il Redentore vagy más néven basilica del Santissimo Redentore egy fogadalmi templom az olaszországi Velencében, a Giudecca városrészben. Építését a Szenátus rendelte el az 1575 és 1577 között pusztító pestisjárvány idején. A területen már korábban, 1536-ban felépítették a Santa Maria degli Angeli-templomot, amely napjainkban is látható az apátság területén. Később, 1539-ben ugyanezen a helyen egy kolostort létesítettek, majd 1577. május 3-án megkezdődött a Il Redentore-templom építése. Tervezésével Andrea Palladiót bízták meg, majd az ő 1580-ban bekövetkezett halála után az építkezést Antonio da Ponte vezetésével fejezték be. A kapucinus szerzetesek meggyőzték a Szenátust, hogy ne engedélyezzék a templomban való temetkezést, ennek köszönhetően az épület megőrizte egységes stílusát. Felszentelésére 1592-ben került sor.

Címkék 360° tartalomVenezia Unica City PassImahelyReneszánsz építészetKatolikusKeresztényKeresztény templomPalladiánus építészetAndrea PalladioVenice Museum Pass
Letöltés Letöltés Továbbiak
Venice Museum Pass & Doge's Palace Entrance Ticket
Jegyfoglalás

Nyitvatartási idő

Mon- Sat: 10:30 am - 4:30 pm
Sun: closed

Belépődíj

General admission: €3
Reduced admission: €1.5

Több információ és kapcsolat

Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Il_Redentore_(Velence)

More information http://www.chorusvenezia.org/chiesa-del-santissimo-redentore

Cím Redentore, Sestiere Giudecca, 30133 Venice, Italy

Koordináták 45°25'29.889" N 12°19'56.599" E

Túrák és programok: Il Redentore

Venice Museum Pass & Doge's Palace Entrance Ticket

Venice: Grand Canal Private Boat Trip

Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 204 USD

Venice: Romantic Gondola tour and Dinner for two

Bestseller
Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 526 USD

Sygic Travel - Útikalauz a zsebében

Töltse le ingyenesen, és tervezze meg utazásait könnyedén
Vagy csak keressen rá a Sygic Travel kifejezésre az App Store-ban vagy a Google Play-ben.
Sygic Travel Maps A világ első, utazóknak térkép alkalmazás készített
App használata Most nem