Titus diadalíve

Helyi elnevezésArco di Tito
ElhelyezkedésCampitelli, Róma, Olaszország

Titus diadalíve, Titus római császár diadalíve a Forum Romanum bejáratánál, a Via Sacra legmagasabb pontján. A zsidó háborúban aratott győzelme emlékére emelték. Építését a császár halála után fejezték be, dedikációs felirata szerint Domitianus uralkodása alatt.

A diadalív 15 méter magas és 13 méter széles. Mindkét oldalán négy-négy féloszloppal díszítették, belső oldalán Titus triumphusának legfontosabb jeleneteit ábrázolták. Az egyik oldalon katonákat láthatunk, akik a jeruzsálemi templomból származó hadizsákmányt cipelik, köztük a hétágú gyertyatartót, ezüstből készült trombitákat és két táblát, amelyekre eredetileg a meghódított városok neveit vésték. A másik oldalon a győzelem istennője által megkoronázott császárt ábrázoló domborművet helyeztek el. A domborműveken az egymás mellé sorakoztatott alakok élesen kiemelkednek a háttérből. A domborművek eredetileg színesek voltak, festésükből azonban napjainkra semmi sem maradt.

Címkék DiadalívMűemlékDíszkapuTörténelmiAkadálymentesített
Letöltés Letöltés Továbbiak
Rome: Colosseum, Palatine Hill & Forum Ticket with Host legalacsonyabb ár 53 USD
Jegyfoglalás

Több információ és kapcsolat

Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Titus_diadalíve

Cím Via Sacra, 00186 Roma, Italy

Koordináták 41°53'26.411" N 12°29'18.876" E

Túrák és programok: Titus diadalíve

Rome: Colosseum, Palatine Hill & Forum Ticket with Host

Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 53 USD

Colosseum Arena Fast Track Entry Ticket with Audio Guide App

Sorbanállás nélkül
Azonnali visszaigazolás
legalacsonyabb ár 54 USD

Rome: Fast-Track Colosseum and Forum Ticket with Audio Guide

legalacsonyabb ár 38 USD

Sygic Travel - Útikalauz a zsebében

Töltse le ingyenesen, és tervezze meg utazásait könnyedén
Vagy csak keressen rá a Sygic Travel kifejezésre az App Store-ban vagy a Google Play-ben.
Sygic Travel Maps A világ első, utazóknak térkép alkalmazás készített
App használata Most nem